Miért nevel anyát a méhész, ha a méhek ezt természetüknél fogva is megteszik?
A rajzáskor nevelt anyák belső tulajdonságai nem biztos, hogy kedvezőek a méhész számára: a méztermelésre beállt állományban bizonytalan viselkedésű családokra nincs szükség!
A család szelídsége, jó gyűjtő képessége, a kaptár belsejében uralkodó tisztaság komoly értékmérője egy egységnek. A napi gondozási feladatok közben kutató szemmel figyeli ezeket a méhész. A sok ,,egyforma”” család közül szép lassan kiemelkedik egy néhány. Ezeket még nagyobb figyelemmel gondozza. Az anya alakját, fiasításának mennyiségét és minőségét is górcső alá véve, egyszercsak a sok jó közül kiemelkedik a favorit.
Az ember természeténél fogva szeret beavatkozni az anyatermészet rendjébe. Azt gondolván, hogy az a helyes út, nem pedig az amit a méhek évezredek óta kitapasztaltak és alkalmaznak!
Hátul a kisagyban ott motoszkál, hogy milyen jó lenne ha minden családom ilyen lenne… Sok megfigyelés és tapasztalatszerzés után megszületett a gondolat: próbáljuk meg ez irányba terelni a méhek cselekedeteit. A favorit családot következő évben is megfigyelés alatt tartom. Ha a vizsgán sikeresen átment a család, közeleg a nap amikor megkezdi a mesterséges anyanevelést!
Miért is van erre szükség?
A természet rendje, hogy minden változik, öregszik. Így a méhanyák is. Az első éves anya petézési teljesítményét 100% -nak véve, minden termelésben eltelt év után 20% -os a csökkenés. A sok dolgozó sok mézet tud gyűjteni és ennek a célnak az érdekében vállaljuk ezt a sok buktatóval teli fáradságos munkát.
Az időpont kiválasztása az első lutri a történetben. Ez a műveletsor akkor lesz sikeres, ha az időjárás is mellénk áll. Hiszen óramű pontossággal kell leutánozni egy biológiailag meghatározott folyamatot az időjárás hátráltató tényezői (az eső, a hideg) ellenére. Nincs lehetőség késni és nem lehet sietni.
Ma már sok módszer közül választhat a méhész. Én a Karl Jenter által szabadalmaztatott petéztető tokot használom. Ez egy speciális, több részből álló műanyag doboz amit beépítve a lépbe segíti a munkánkat.
Az anyanevelés indítása előtt egy pár nappal ezt a keretet tisztogatás céljából berakjuk a tenyészcsaládhoz. A benti dolgozók minden részletét fényesre kitakarítják. A következő lépésként ebbe a tokba bezárom az anyát. Olyan a fedele, hogy a dolgozók szabadon járkálhatnak, de az anya nem tud belőle kijönni. Másnapra a jó anya bepetézi ezeket a kivehető sejteket. Amikor ez megtörtént szabadon engedem az anyát a kaptárban. Nincs korlátozva, a megszokott rend szerint teszi a dolgát. Hálásan figyelem mozgását, hiszen megadta a lehetőséget – sok kis pete formájában -, hogy 3 nap múlva újabb lépést tegyek a kitűzött célom felé. Ezzel párhuzamosan a méhes sarkában előkészítem a dajka családot. Mint ahogyan a neve is mutatja az ő feladatuk a petékből kikelt álcák táplálása, gondozása.
Innen (a dajkáktól) elveszem az anyát, amivel egy stressz helyzetet hozok létre. A méhek már 2 óra elteltével megérzik, hogy itt nincs valami rendben. Az anya illatának hiányában megváltozik a viselkedésük. Oda a nyugodt zsongás, a békés munka ebben a kaptárban. Helyette síráshoz hasonló zugás, ideges szaladgálás, szárny rezegtetés lesz úrrá mindenkin. És ekkor jön a számító, csaló ember! Aki mint jótevő olyan álcákat ad ennek az anyátlan egységnek amiből képesek anyát nevelni. No nem csak a maguk részére, hanem a méhész részére is. Szám szerint 40 ilyen álcát kapnak.
A fiatal dajka méhek, akiknek bőven van garatmirigy váladékuk – ugye emlékeznek? Ez nem más mint a nagy tápértékü PEMPŐ – valósággal úsztatják a kis álcákat ebben a kocsonyás, tej szerű anyagban. Annyit fogyaszthat amennyit csak bír! Ettől a táplálástól 5,5 nap múlva a közben köréjük húzott viaszbőlcsőben újabb fejlődési szakasz indul meg. A lezárt bölcsőben lévő kis álca többször bebábozódik a következő 8 napban. Ez alatt az idő alatt sem maradnak gondozás nélkül. Az odaadó dajkák melengetik a kis bölcsőket, mindent megtéve azért hogy helyre lljon a rend és újra teljes legyen a CSALÁD!
Az utolsó 16. napban izgatottá válik a dajka család. Hiszen várják ők a kis jövevényt! A bölcsőből kihallatszó élet hangok hatására elvékonyitják a bölcső végén lévő viasz sapkát. A születendő anya pedig belülről körbe rágja azt. Egyszercsak eljő a pillanat, amit a méhész annyira várt, előbújik a kis anya. Aki nem más, mint az élet hordozója, a család motorja és egyben tartója. Az ő feladata a 60-80000 méh egyedből álló család irányítása.
Megérzi, ha kitavaszodik, ekkor elkezdi a petézést, megérzi, ha az aszály miatt a nektár forrás elapadt, megérzi ha a nappalok rövidülnek és a petézést visszafogva helyet ad a téli élelemnek.
A tél beköszöntével a telelőfürt közepén helyetfoglalva jelzi a családnak, hogy elmúlik a nehéz idő, elmúlik a didergés és lesz még tavasz, amikor újraindítja az élet körforgását.
Ezért mondom sokszor, hogy a méhész számára egy évben kétszer van karácsony:
Először, amikor méhanyát nevel. Hiszen ugyanolyan várakozással számolja és sietteti a napok múlását, mint tette azt gyerekként advent idején.
Másodszor meg a naptár szerint télen, amikor megtelik mézeskalács és fenyőillattal a családi otthon.
Ahhoz hogy ez megvalósuljon, még sok küzdelmes nap áll előttünk. Amiről természetesen később beszámolok.